2010. június 1., kedd

Live Súlykontroll balance


Időtartam: 52 perc

Eszközök: Tornaszőnyeg

Sorozat, produkció: Aerobik

Edző: Béres Alexandra

Nyelv: Magyar

Jellege: Alakformáló

Vélemény: Ez az 52 perces torna kicsit eltér a többi Szandi lemeztől. Itt élő felvételről van szó, aminek megvan a maga varázsa. Nekem legalábbis motiváló tényező hogy mások is ott vannak és ha ők is végig tudják csinálni, akkor én is.
A torna bemelegítéssel kezdődik. Ezt követően az edzés első felében állva, majd a második felében a tornaszőnyegen dolgozunk. (Nekem az utóbbi volt a nehezebb.) A végén nyújtással zárul.
A mozgásanyag során Szandi végigmegy minden testrész, illetve izomcsoport megmozgatásán, nem is sorolom fel felesleges lenne. Ami viszont nem annyira megszokott, hogy elég sok egyensúly , tartásos és a mély izmokra ható gyakorlat van benne. Nekem ez nagyon tetszett. Szandi többször említi is, hogy épp melyik izomcsoportot dolgoztatjuk meg. Külön örültem annak hogy a kitöréses gyakorlatokat sem kell a végtelenségig csinálni, inkább többször de rövidebb ideig, ami kevésbé megerőltető a térdnek. A gyakorlatok ismétlésszáma többnyire viszonylag alacsony, és a tempó is inkább kényelmes, mint pörgős. De ezekhez a gyakorlatokhoz ez így pont jó. Nem izzadtam meg nagyon (igaz épp elég hűvös van), viszont kellemesen elfáradtam a végére. Ajánlom mindenkinek, aki egy közepesen nehéz alakformáló tornára vágyik.

Nincsenek megjegyzések: